Lag BaOmer Újpesten

A pészach után sávuótig terjedő gyászidőszakot és omerszámlálást megszakítja a ránk köszöntő Lag BaOmer ünnepe, azaz az omerszámlálás 33. napja. Ekkor azt ünnepeljük, hogy a rabbi Akiba híres Talmud-tudós idejében dúló pestisjárvány e napon egyetlen halottat sem követelt; míg az ünnep szimbolikus értelme az, hogy egyszer minden gyász és viszály véget ér, hogy átadja a … Olvass tovább

Purim

A PURIM VALÓJÁBAN VIDÁM ÜNNEP. Jó együtt lenni családban, hittestvérek között, barátokkal fánkot enni, Eszterre emlékezni, a zsinagógában hallgatni a rabbi ünnepi megemlékezését, imádkozni. Újpesten ennél többet érzékel, érez az ember. Így volt ez a legutóbb is. Összejöttünk, mint máskor a WIZO tagjai, az itteni idősotthon lakói közül néhányan és a valamilyen fogyatékkal élő, itt … Olvass tovább

30 éves a WIZO

30 éves a WIZO Harmincéves vagyok A címben írt párhuzam jutott eszembe, amint megkaptam a hivatalos meghívót az adományozásáról, önkéntességéről, a zsidó kultúrához kötődéséről az utóbbi időben elhíresült WIZO-nak. Magam is éppen három évtizede tartozom a közösséghez éppen egyik korábbi elnöke, Vadas Vera hívására.  November 17-én, kora délután találkoztunk a Bajza utca egyik csodás hajdani, … Olvass tovább

Ros Hasana 5783

Raus Hasónó 5783 Hogy miért írtam így le a zsidó új év nevét? Mert annak idején gyermekkoromban a Mamitól, így hallottam. Ahhoz a generációhoz tartozom, akik egy része sokáig nem tudta milyen gyökerű családba született. később lelki traumát okozott sokaknak, amikor megtudták zsidó familiába születtek. Talán négy, vagy öt éves voltam, amikor feltűnt, hogy a … Olvass tovább

Gyümölcsadomány

Június 29-én, gyümölcsöt vittünk a BZSH Újpesti Szakszociális Otthon (Israel Sela Otthon) lakóinak. A lakók énekkel, szavalatokkal, tánccal kedveskedtek. Szívet melengető és szívszorító volt az ott töltött idő. Elhatároztuk, hogy  lehetőségeinkhez mérten, legalább egyszer egy hónapban elmegyünk látogatóba és viszünk gyümölcsöt.

Óvodalátogatás

Már beszámoltunk róla, hogy hetente gyümölcsöt viszünk egy óvoda gyerekeinek. A vezetőnő mindig nagyon kedvesen fogadta a segítségünket. Sajnos a járvány miatt ez mindig úgy zajlott, hogy a kapuban leadtuk a gyümölcsöt és máris tovább mentünk. Most, hogy a helyzet javult, meghívást kaptunk. Az óvodások csoportonként műsorral készültek a „nénik számára, akitől a gyümölcsöt szokták … Olvass tovább

Élet Menete 2022.04.24.

A WIZO tagjai, mint minden évben most is részt vettek az Élet Menete megemlékezésen. Az eseményt dr Verő Tamás főrabbi nyitotta meg, fújta meg a sófárt. Meghallgattuk Michael Gourary úr beszédét, aki az Élet Menete Alapítvány európai igazgatója. Kardos Péter főrabbi imádsága után indultunk a Margit szigetre a Hajós Alfréd uszodához.  A visszaemlékezés szomorúságát enyhítette … Olvass tovább

Találkozás Havas Judittal

Sajnos a járvány még mindig fenyeget, ezért rendszeres összejöveteleinket még mindig a Zoom alkalmazásában vagyunk kénytelenek megtartani. Legutóbb február 1-én találkoztunk a számítástechnika segítségével. Várhegyi Andrea meghívott vendége egy rendkívül érdekes, nagyszerű hölgy, Havas Judit volt. A meghíváskor derült ki, hogy Judit a WIZO Hungary Egyesület egyik alapító tagja volt.  Mivel a beszélgetés rögzítéséhez hozzájárult, … Olvass tovább